Login
Main menu

altHosszabb idő után (2009) Németországban újra sor került a babakocsik tesztjére. A Stiftung Warentest fogyasztóvédelmi szervezet ebben az évben, csakúgy mint 2009-ben, 14 babakocsit foglalt bele a tesztbe. Az eredmények kevésben különböztek az előzőktől. Csak 4 babakocsi felelt meg, a Britax GO a "jó" értékelést kapta, a Knorr-Baby Voletto Sport, az ABC-Design Turbo 6S és a Hauk Malibu XL All in One babakocsik pedig a "kielégítő" értékeléssel zártak. A maradék 10 babakocsi közül 8 "elégségesnek" bizonyult, 2 pedig az "elégtelen" értékelést kapta.

Annak ellenére, hogy ezen a teszten nem vettek rész sem az Inglesina, sem a Kiddy babakocsijai, fontosnak találjuk, hogy a szülők értesüljenek az eredményekről. Azért, hogy ne vádolhassanak bennünket azzal, hogy a tesztet a saját hasznunkra szeretnénk felhasználni, nem tüntetjük fel a pontos modelleket azoknál a babakocsiknál, amelyek negatív eredményekkel zártak. Reméljük ezt az olvasóink megbocsájtják nekünk.

Mire jutottak a német szakértők? "A 14 babakocsiból csak egyre lehet azt mondani, hogy jó. A többi vagy túl szűk a gyermeknek, vagy káros anyagokat tartalmaz. Kettő közülük ráadásul ergonómiai szempontból sem felel meg rövid hossza miatt, és közöttük van a tesztelt babakocsik legdrágábbika is, mely 1 350 Euróba kerül. " Nagyon fontos, hogy a babának elegendő helye legyen a kocsiban, főként az első 8 hónapban. Kényelmes fekvő felület, hibátlan anyagok, ergonomikus dizájn a gyermek és a szülő számára is. Hozzátették: "14 kombinált kocsit teszteltünk, melyek a gyermek születésétől kb. három és fél éves koráig alkalmas. De csupán egy felelt meg. A többinél vagy túl szűk volt a mózes vagy a gyermek egészséges fejlődéséhez az ülésrész nem volt eléggé ergonomikusan kialakítva. Előfordult a gyermekre és szülőre egyaránt negatívan ható káros anyagok jelenléte is."

A mózes méretei:

8 babakocsi túl kicsi ahhoz, hogy elegendő helyet biztosíthasson a kényelmes fekvéshez. A babáknak legalább napi 14 óra alvásra van szükségük. Alvás közben regenerálódnak és dolgozzák fel az új élményeket. A szülők feladata megfelelő környezetet biztosítani ehhez otthon és a babakocsiban töltött idő során is. Az optimális fekvőfelület méretei 35 x 78 cm, de sajnos ezt a méretet még a legjobban értékelt babakocsi sem érte, amely csupán 32 x 75 cm-es. A legtöbb mózes enné jóval szűkebb, rövidebb, vagy nem felel meg az egyik méretnek sem. A tesztelt babakocsik közül 4-nek 30 cm-nél szűkebb szélességgel rendelkezik. Ez a hely egy hat hónapos babának pelenkával, lábzsákkal, téli öltözékben egyszerűen nem lehet elegendő.

Kiváltképpen rövidnek bizonyultak három gyártó mózesei, melyeknek a hossza csak 66 cm. A nagyobb gyermekek lábai már négy hónaposan korlátozva vannak. A túl rövid mózeskosárnak a következményei, hogy: a babák kevesebbet pihennek és alszanak, nyugtalanná válnak, kimerültek és sokat sírnak.

Figyelem: A babáknak az autóshordozóban még kevesebb helyük van és még jobban össze vannak préselve. Mindig csak rövid ideig hagyja gyermekét a hordozóban. Amint nem használja az autót, rögtön tegye át gyermekét a babakocsiba.

Három babakocsinál probléma merült fel a fekvőpozíciónál. Sok modellnél a mózeskosár már 4-5 hónapos korban kicsi a babának és váltani kell a sportülésre. Némely sportülés azonban csak 9 hónapos kortól használható. A babák legkorábban 7 hónapos korukban képesek egyedül ülni. Előtte a hátizmaik még nincsenek kellőképpen kifejlődve ahhoz, hogy megtartsák saját súlyukat. A gyermek csak azután utaztatható ülő helyzetben, miután már képes önállóan ülni, addig feküdnie kell. Az átmeneti időszaknál ezért fontos, hogy a sportülés támláját minél nagyobb szögben hátra lehessen dönteni, hogy a baba feküdni tudjon és a gerince kímélve legyen. A háttámla dönthetőségét 3 babakocsi nem teszi lehetővé. A gyermeknek mindvégig 100° körüli szögben kell ülnie. Ez a szülőket komoly dilemma elé állítja. Hagyják gyermeküket a mózesben nyomorogni, vagy idő előtt ültessék fel?

A sportülés a gyermekkel együtt kell hogy nőjön. Az ülés nagyságát általában 6 hónap és 3 év közötti gyermekekre tervezik. Ezalatt az idő alatt a gyermek kb. 30 cm-t nő. Mint a kisbabáknak, úgy a nagyobb gyermekeknek is biztonságot és kényelmet kell, hogy nyújtson az ülés. A német szakértők antropológusok által tervezett bábukkal tesztelték a babakocsikat, hogy megfelelnek-e a különböző korosztályoknak. Az eredmények: Két kocsi esetében az ülés túl mély. Kisebb gyermekeknél kicsinyítő betét használata ajánlott. Nagyobb gyermekeknél pedig 3 esetben a háttámla túl rövid. A fej magasabban van a háttámlánál, és így az nincs támasztva.

A lábtámasznak szintén alkalmazkodnia kell a növekvő gyermekhez. Ennek hosszát csak 4 modellnél lehet állítani. A többi esetben a lábtámasz fixálva van. Az egyik modellnél a lábtámasz hossza túl hosszúnak bizonyult, mert 33,5 cm-nél az alacsonyabb gyermekek lába a levegőben kalimpál.

A babakocsinak nem csak a gyermeknek, de a szülőknek is meg kell felelnie. Nagyon fontos, hogy a szülő képes legyen egyenes háttal tolni a babakocsit és járás közben ne ütközzön bele a térde a mózesbe és ne rúgjon bele a vázba. Továbbá fontos az is, hogy a mózes könnyen hozzáférhető legyen, a babakocsit könnyen át lehessen állítani és a szállítás szempontjából kompakt legyen. Kezdjük a tolókar beállításánál. Egy modell esetében a tolókar magasságán egyáltalán nem lehet változtatni, két modell esetében pedig csupán pár centimétert. A legtöbb tolókar csak alacsony vagy közepes magasságú személyek számára alkalmas. 180 cm-nél magasabb személyeknek már hajolniuk kell. Csak két modellnél lehetséges a tolókor beállítása úgy, hogy az az alacsony és a magas szülőknek egyaránt kényelmes legyen.

Elegendő hely a lépkedéshez. Három modell nem felelt meg a korlátolt hely miatt, amit a lábaknak nyújtanak. A hosszabb lépéseknél a láb beleütközik a mózesbe vagy a vázba. Hosszabb lépéseket csak két modell tesz lehetővé.

Az autóban való szállításnál fontos tényező az összecsukott babakocsi mérete. 3 modell még összecsukva is sok helyet foglalt. 5 modellnél hiányzik a szállítást megkönnyítő biztosíték. A kocsi így gyakran magától szétnyílik, ami kis csomagtartó esetében komoly problémát okoz.

Forrás: www.test.de, a tesztben szereplő babakocsik weboldalai.

És mi a helyzet az Inglesinával?

A mózes belső részének méretei (szélesség x mélység x hossz):

Trilogy, Vittoria és Sofia mózesek: 35 x 22 x 75 cm; Ottuto Deluxe és Quad mózesek: 35 x 24 x 77cm